2018 legrosszabb filmjei

A partiállat (Life of the Party): Van, aki szereti, más ki nem állhatja Melissa McCarthy stílusát, ám azt el kell ismerni, hogy a Koszorúslányokban, a Női szervekben és A kémben jól működött a nagyszájú improvizációja.

A partiállat azonban sokadik bizonyítéka annak, hogy a színésznő jobban járna, ha nem dolgozna együtt a rendező férjével, Ben Falcone-nal. Ebben a komédiában, mintha megszűnt volna McCarthy humorérzéke, ráadásul a filmet telenyomták arcpirítóan kínos, ízléstelen poénokkal.

Peppermint: A bosszú angyala (Peppermint): Az elmúlt időben kevés olyan hitvány és röhejes akciófilm készült, mint a Peppermint, amiben Pierre Morel egy hétköznapi háziasszonyból próbált akcióhőst faragni, miután családi tragédia érte a nőt.

A film egyik jelenetében a Jennifer Garner által alakított főszereplő, Riley North még a szomszédjától is megijed, majd a következő pillanatban már kartelltagokat gyilkol. Amikor egy FBI-ügynök arról beszél, hogy Riley az évek során az álcázás nagymesterévé vált, akkor a néző ipari kamera felvételén láthatja, hogy a nő mindenféle álca nélkül hatol be a fegyverraktárba.

Az akciófilm megítélésén továbbrontanak az érthetetlenül beszélő rendőrök és a röhejes kartellvezető.

Robin Hood: Újabb bőrt próbáltak meg lehúzni Robin Hood legendájáról, ám kár volt erőltetni, mert ezt a filmet még Nottingham seriffjét játszó Ben Mendelsohn beszólásai sem menthették meg attól, hogy 2018 egyik legrosszabb alkotása legyen.

A készítők úgy akartak valami újat mesélni Robin Hoodról, hogy anakronisztikussá tették a film világát és nyelvezetét.

Ennek eredménye, hogy a címszereplő egy huligán, akinek a mentora kiképző őrmesterként viselkedik, amit se korban, se a néző fejében nem lehet hova tenni.

Szupercella 2.: Hades (Escape Plan 2: Hades): Az első rész után az olcsó folytatás legfeljebb azért maradhat emlékezetes, mert a pocsék rendezés, szörnyű párbeszédek és az általános olcsóság egy élere szóló traumát okozott azoknak a nézőknek, akik végignézték a Szupercella második részét.

Ghost Land - A rettegés háza (Ghost Land): Aki látta a Pascal Laugier rendezésében készült Mártírok és A magas ember című filmeket, az a Ghost Land - A rettegés házától is sokkot és fordulatokat várt, ám ehelyett maximum a béna trükkök és vacak maszkok döbbenthették meg a nézőket.

A film egyszerűen ronda, ráadásul a Mártírokkal ellentétben itt teljesen öncélú az erőszak, a történet végkifejlete pedig mehet a lefolyóba.

The Cloverfield Paradox: Zavarós, unalmas Interstellar-másolat lett The Cloverfield Paradoxból, amiben idegesít hősök kínlódtak egy űrállomáson, különböző dimenziókban. A lezárásból hiányzott a jól kitalált fordulat. Ehelyett a nézőnek egy izzadságszagú összefonódással kellett beérnie, ami miatt a Cloverfield-franchise a legegyedibb antológiaszériából hirtelen a leglelombozóbb lett.

Tűzgyűrű: Lázadás (Pacific Rim: Uprising): A Tűzgyűrű: Lázadás akciója az óvodás szintet üti csak meg, ráadásul hiába veszi fel a harcot a sok és nagyobb kaidzsu a jobb és menőbb robotokkal, mert a mozgásuk kimerül a cirkuszi akrobatikában. Emellett a harsány pilóták megölik a drámát.

Taxi 5. (Taxi 5): Szégyellheti magát Luc Besson azért, amit a Taxival tett, ugyanis az eredeti páros és koncepció nélküli ötödik rész lehetett volna egy jó újrakezdés, de ehelyett béna akcióval, kínos poénokkal és rémes forgatókönyvvel szúrták ki a nézők szemét.

Valami Amerika 3.: A Valami Amerika harmadik része annak ellenére az év legsikeresebb magyar filmje, hogy teljesen feladta a valaha volt önbecsülését.

Az olcsó poénokkal operáló harmadik részben kifogásolható, hogy kötelezően meleg szerepet erőltettek a jobb sorsa érdemes színészekre, míg másokból komplett hülyét csináltak, de a legdurvább mégis az volt, hogy megpróbálták elhitetni, hogy Pokorny Lia igazából női ruhát viselő férfi.

Slender Man: Az ismeretlen rém (Slender Man): A jól ismert internetes rémtörténetből készült film pontosan olyan hihetetlen és nevetséges, mint maga a világhálón keringő legenda. Aki valami ijesztő horrorra számított, az nagyot csalódhatott, ugyanis a alkotók nem az ijesztgetésre mentek rá, hanem arra, hogy minél jobban összekutyulják a Slender Man történetét. Az eredményből jól látszik, hogy a színészek és az alkotók sem tudták, hogy mit csinálnak.

2018 legjobb filmjei

Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missiouri): Az előzetes és Martin McDonagh munkásságának ismeretében sejthető volt, hogy a Három óriásplakát Ebbing határában nem okoz csalódást.

A filmben nagyon erősen jelen volt a dráma, aminek középpontjában egy kétségbeesett anya kényszerült elkeseredett lépésre azért, hogy megtalálja a lánya gyilkosát. A csodásan megírt karakterek, az ütős és szellemes párbeszédek, váratlan, de sorsszerű helyzetek mellett komoly kérdéseket jár körbe a film, ami még így is szórakoztató maradt.

Bosszúállók: Végtelen háború (Avengers: Infinity War): Idén sem hiányoztak a mozikból a képregényfilmek, ám ebben a kategóriában kétségkívül a Bosszúállók: Végtelen háború vitte a prímet, hiszen a Marvel mesterien adagolta a humor és a drámát, miközben úgy mozgatta a rengeteg karaktert, hogy nem tűnt túlzsúfoltnak a film.

A Végtelen háború rengeteg kérdést felvetett, ám azokra csak 2019 áprilisában kapnak választ a rajongók.

Fantomszál (Phantom Thread): Daniel Day-Lewis új oldalát mutatta meg Reynolds Woodcock, az ötvenes években élő londoni divattervező szerepében. A finom modorú karakter esetében az udvariasság csak álca, mert belül egy mániákus őrült lakozik, aki mindenkit eltipor, aki a munkája és az egója közé merészel állni.

Amikor Reynolds életében megjelenik egy nő, akkor eleinte csak áldozatnak tűnik, ám végül addig hajt, mígnem talál egy nyugtalanító módszert arra, hogy magához kösse a férfit. A romantikus drámának beállított pszichothriller eleinte a klasszikus szerelmes filmek nagyvonalúságát követi, de aztán átfordul valami sokkal intimebb és zavarba ejtőbb végkifejletbe.

Sóhajok (Suspiria): A rendszerváltás előtti Berlinben játszódó a pszichedelikus horror olyan szinten képes a hatalma alá keríteni az ember, hogy amikor a boszorkányokkal teli balettintézet valamelyik lakója csontját töri, akkor abban a néző is beleborzong.

Habár Luca Guadagnino egyéni formai eszközökkel készült, hátborzongató filmje nem szól mindenkihez, mégis még többszöri újranéz után is tartogat további feltárandó rétegeket az anyaságról, a nőiességről, a tehetségről és a hitről.

Lady Bird: A film egy teljesen átlagos, nem túl okos, pattanásos lányról szól, akinek azért annyi sütnivalója van, hogy rájöjjön arra, hogy meg kell valósítania önmagát a karrierjében és nőként is, ha nem akar eltűnni a szürkeségben. A Lady Bird elgondolkodtató, mégis üdítő film a felnövésről.

Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :): A figyelemfelkeltő cím egy megdöbbentő tinidráma és lebilincselő thriller egyvelegét takarja. A film valóságos, és egyben rendkívül ijesztő képet ad a tinédzserek mérgező világáról.

A főszereplője egy 16 éves lány, aki titkos viszonyt folytat a korábbi angol tanárával. A súlyos következményekkel járó kapcsolatról szóló tanmese olyan végkifejlettel zárul, ami még sokáig a nézővel marad.

Mission: Impossible - Utóhatás (Mission: Impossible – Fallout): Tom Cruise remek példája annak, hogy lehet az ember akármilyen a magánéletében, mert attól függetlenül a munkájában biztos, hogy jó eredménye lesz annak, ha mindent, de tényleg mindent belead.

A Mission: Impossible – Utóhatás a kémszéria hatodik része, mégis még mindig képes a teljes játékidőre lekötni a néző figyelmét, aki a film végén máris követelheti a folytatást, ami remélhetőleg hamarosan érkezik. A Mission: Impossible tudja, hogy hogyan kell életben tartani egy franchise-t, ezt a titkot pedig sok más stúdió is elleshetné.

Utoya, július 22. (Utøya 22. juli): 2011 júliusában egy felfegyverzett férfi 70 fiatalt gyilkolt meg egy szigeten Norvégiában. A példátlan terrorakció nemcsak a norvégokat, hanem az egész világot ledöbbentette. Erik Poppe ebből a megtörtént tragédiából készített egy kegyetlenül erős filmet.

Az Utoya, július 22 azért igazán mellbevágó, mert a néző élőben, vágás nélkül követheti nyomon egy lány drámáját a szigeten, vele együtt mit sem sejtve arról, hogy mi folyik körülötte, ki és miért támad rá és a társaira. Még soha nem volt film, ami ennél emberközelibben mutatta volna be a terrorizmust.

Keresés (Searching): Egy kétségbeesett apa tesz meg mindent azért, hogy megtalálja a hirtelen eltűnt lányát, miközben egymást követik a fordulatok. Eddig nem hangzik eredeti ötletnek a Keresés, éppen ezért hozzá kell tenni, hogy a film igazi különlegessége az, hogy a néző egy számítógépes monitoron követheti végig a nyomozást.

A film néhány ponton csal a moziélmény kedvéért, ám ennek ellenére elgondolkodtathat arról, hogy a modern eszközökkel ma már mennyi minden elérhető és megélhető. A drámai nyitány mellett a Keresés azt is világossá teszi, hogy még nagyon sok lehetőség van ebben az elmesélési módban.

Egy nap: Szilágyi Zsófia rendezői debütálása egy háromgyermekes anya egyetlen napját meséli el, ami egyfelől humoros, másfelől feszült, elszomorító. A film főszereplője a Szamosi Zsófia által életre keltett Anna, akinek meg kell küzdenie a mindennapok gondjaival, miközben szembenéz azokkal a logisztikai kihívásokkal, amiket három gyerek nevelése jelent, ráadásul egyre erősebben érzi, hogy mindeközben a férje valami rosszban sántikál.

A mindenféle sallangoktól mentes Egy nap attól lesz igazán ijesztő a néző számára, hogy a valóságban nagyon sok szülőnek tényleg így telnek a mindennapjai.

Forrás:https://hir.ma